"A német Renafan cég képviselői látogattak Vácra, hogy találkozzanak azokkal a diákokkal, akik idén nyáron náluk töltenek több hét szakmai gyakorlatot. Az idősgondozásra specializálódott intézmény második éve fogad váci tanulókat egy Erasmus pályázat keretében, amit azért hirdettek meg, hogy az egészségügy területén tanulmányokat folytató fiatalok külföldi tapasztalatokkal gyarapíthassák tudásukat. A Selye János Egészségügyi és Szociális Szakképző Iskola a 31 ezer eurós uniós támogatás felhasználásával idén 10 diákját küldi Berlinbe, ahol a sikeres szakmai gyakorlat végén egy, az egész Unió területére érvényes bizonyítványt is átvehetnek a tanulók.

A német delegációt Vácon a Selye János iskola tanárai fogadták. Az Erasmus + pályázat partnerintézményének vezetői az itt töltött négy nap során ellátogattak az egészségügyi iskolába, több idősotthonba, valamint a kórházba, ahol arról tájékozódtak, hogy a hozzájuk gyakorlatra jelentkező diákok milyen körülmények között tanulják a szakmát. A tapasztalatokról sajtótájékoztató keretében számoltak be a szervezők, akiket a város nevében Fördős Attila polgármester köszöntött. A projektet ezután az iskola szaktanára ismertette, aki kiemelte: a külföldön végzett gyakorlati tapasztalatok hasznosítása túlmutat az iskola keretein.

Burjánné Török Orsolya projektgazda, némettanár:
A projektnek a lényege, hogy tanulóink, amit itt megszereztek szakmai és idegennyelvi tudást, azt gyakorolhassák és hasznosíthassák a német idősotthonban. Ezen felül pedig nagyon sok új ismeretre tesznek szert, és ezek az úgynevezett jó gyakorlatok, amit hazajőve átadnak a diáktársaiknak, átadnak a gyakorlatok során a váci kórházban. Eszmecserére nyílik lehetőség nemcsak a diákok közt, hanem a szakmában dolgozó és az egészségügyi intézményeket irányítók között is.

A sajtótájékoztatón a Renafan képviselője elmondta: annak ellenére, hogy a cég 20 éves tapasztalattal rendelkezik az idősgondozás terén, az együttműködésből sokat profitálnak maguk is, hiszen egy másik kulturális környezetből érkezett csoport ismereteivel bővíthetik a sajátjukat.

Christian Deckert humánerőforrás menedzser, Renafan GmbH
Úgy gondoljuk, hogy mi egy világra nyitott vállalat vagyunk és fontosnak tartjuk, hogy a dolgozóink más kultúrából és országokból érkező dolgozókkal is kontaktusba kerüljenek.

Christian Deckert úgy fogalmazott, munkatársait motiválta a másfajta szemlélet, hiszen míg Magyarországon nagyjából 300 eurót, addig Németországban 1500-2000 eurót költenek egy idős ellátottra havonta. Az iskolában egyébként mintegy 100%-os volt a túljelentkezés a külföldi gyakorlatra, a gyerekeket szakmai és nyelvi felkészültségük alapján választják majd ki. Az öt hét alatt a tíz tanuló a német egészségügyi rendszerbe és az idősgondozási gyakorlatba is betekintést nyer, majd a tanultakból német nyelven tesznek vizsgát a külföldiekből álló bizottság előtt. A diákok több olyan speciális ápolási formát is elsajátíthatnak a szakmai gyakorlat során, ami a német gyakorlatra jellemző, de részt vesznek különféle tanfolyamokon is. Az itt szerzett tudásról végül a sikeres vizsgát követően az egész Unió területére érvényes bizonyítványt is kapnak." - ESTV Híradó.

Képeink megtekinthetők a Galériánkban:
http://www.selyehszki.hu/erasmus%2B

LÉTREHOZVA:
2016/02/02 - 9:51


LÉTREHOZVA:
2016/01/19 - 11:22


LÉTREHOZVA:
2016/01/06 - 8:08



LÉTREHOZVA:
2015/12/18 - 8:08

Kedves végzős nyolcadikosok!

Nyílt napjaink iskolánkban:

  • November 24. 8:00-tól és 10:00-tól egy-egy csoportban
  • November 25. 8:00-tól és 10:00-tól egy-egy csoportban
  • November 26. 8:00-tól és 10:00-tól egy-egy csoportban


LÉTREHOZVA:
2015/11/05 - 18:34

Az Erasmus plusz program keretében idén hat, váci iskolában tanuló diák töltötte nyári szakmai gyakorlatát Berlinben. A Selye János Egészségügyi és Szociális Szakképző Iskola diákjai a külföldi utat lehetővé tevő pályázatírójával együtt tartottak kedden prezentációt, aminek keretében beszámoltak a németországi tartózkodás során szerzett szakmai tapasztalatokról.

Gyakorlat teszi a mestert. Az egészségügyi iskola német szakos tanárnője írta meg ezzel a címmel a pályázatot, ami lehetővé tette az intézmény hat tanulójának, hogy Németországban töltsék nyári szakmai gyakorlatukat az Erasmus plusz program keretében. Az iskola a programra több mint 31 ezer eurót nyert, ebből az összegből a diákok öt hetet tölthettek a berlini Renafan cég egészségügyi intézeteiben. A kijutáshoz egyébként érthető módon a jó nyelvtudás alapfeltétel volt.

Burjánné Török Orsolya projektgazda, némettanár
Ők már több éve tanulnak németül az iskolában, illetve a szakmai felkészültségük is fontos. Tehát nem lehet úgy elmenni gyakorlatra, hogy a szakmai tudásuk nem megalapozott. Ezért többen jelentkeztek, de a legjobb hatot választottuk ki, akik még egy külön szakmai nyelvi és egészségügyi szakmai felkészítésen vettek részt.

Az öt hét alatt a hat lány a német egészségügyi rendszerbe és az idősgondozási gyakorlatba is betekintést nyert, majd a tanultakból német nyelven tettek sikeres vizsgát a külföldiekből álló bizottság előtt.

Az európai uniós projekt keretében ők megismerik az ottani munkakörülményeket, és természetesen az ottani elvárásokat is. De nagyon nagy szakmai tapasztalatra is szert tesznek, illetve a cég biztosít nekik szakmai továbbképzéseket is, amiket úgy gondolom, hogy ha az önéletrajzukban megmutatják, illetve az életben, hogy mit tudnak, akkor sokkal könnyebb elhelyezkedniük a munkaerőpiacon.

A diákok több olyan speciális ápolási formát is elsajátíthattak a szakmai gyakorlat során, ami a német gyakorlatra jellemző, de részt vettek különféle tanfolyamokon is. Az itt szerzett tudásról végül a sikeres vizsgát követően az egész Unió területére érvényes bizonyítványt is kaptak.

Koczó Sarolta
Nemcsak én, hanem mindenki tényleg szakmailag, nyelvi szinten, tehát mindenhogy fejlődtünk. Tehát jót tett ez nekünk.

LÉTREHOZVA:
2015/09/25 - 14:36

Tanévnyitó ünnepély kezdete: 2015 09.01. 7:45
Megjelenés iskolai ünneplőben, valamennyi nappali tagozatos diáknak (OKJ is).
A tanévnyitó ünnepély után három osztályfőnöki óra kerül megtartásra.

Tankönyvosztás: beosztás szerint az első tanítási héten.



LÉTREHOZVA:
2015/08/24 - 18:47


LÉTREHOZVA:
2015/08/19 - 10:55

Az alábbi OKJ-s képzések beiratkozási ideje: 2015. augusztus 12.

  • Gyakorló ápoló (nappali)
  • Gyakorló ápoló (esti)
  • Gyógy- és sportmasszőr
  • Gyakorló csecsemő és gyermekápoló

LÉTREHOZVA:
2015/07/16 - 11:12

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ fenntartásában működő egyes szakképző intézmények átadásáról, valamint egyes kormányrendeleteknek a szakképzés intézményrendszerének átalakításával összefüggő módosításáról szóló 146/2015. (VI. 12.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) alapján a Klebelsberg Intézményfenntartó Központból (a továbbiakban: KLIK) – az ellátott köznevelési feladat más szervezeti formában történő hatékony ellátása céljából – az R.-be meghatározott köznevelési intézmény kivált, és a kiválással érintett köznevelési intézményből a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 4/B. § (1) bekezdése szerint szakképzési centrumokat alapított, amelyek a KLIK jogutódai.

A Váci Szakképzési Centrum tagintézményei:

  • Váci SZC Király Endre Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma
  • Váci SZC Boronkay György Műszaki Szakközépiskolája és Gimnáziuma
  • Váci SZC Madách Imre Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma
  • Váci SZC Petőfi Sándor Gimnáziuma, Gépészeti Szakközépiskolája és Kollégiuma
  • Váci SZC Petzelt József Szakközépiskolája és Szakiskolája
  • Váci SZC Selye János Egészségügyi és Szociális Szakképző Iskolája
  • Váci SZC I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskolája

A közfeladat KLIK Ceglédi Tankerülettől (átadó) Váci Szakképzési Centrumba (átvevő)
történő átvételére 2015. július 1-jével került sor, így az érintett intézmények dolgozói a Váci
Szakképzési Centrum állományába kerültek.

A Váci Szakképzési Centrum főigazgatója: Dudás Tibor, székhelye: 2600 Vác, Naszály út 8.

LÉTREHOZVA:
2015/07/15 - 11:55

Oldalak

Feliratkozás VSZC Selye János Eü. és Szoc. SZG és SZI RSS csatornájára